Discover England

Egy au-pair naplója angliából...Olyan sokat tanultam róla,de milyen valójában?

Hát nem nevetséges ilyen kettéhasított emberként élni?

-->Kifeszítve állandóan a kötelességtudat és az örömvágy közé? Ha némi verőfény éri az arcot, már várjuk rögtön az árnyékot is. A kicsikart jókedv után a menetrendszerűen megérkező bűntudatot. Mért élünk úgy, mint akiket örökös mulasztás terhel? Soha a jelen - csak a múlt vagy a jövő! Soha a maradéktalan perc, mindig a járulékai is: salakja, szemetje. Annyira elszoktunk tán a testünkre szabott, jó örömöktől, hogy ha váratlan ajándék gyanánt kapunk belőle valamit, már gyanúsnak és lekenyerezőnek érezzük az egész világegyetemet?



41.,42.,43.,44. nap

Kedd:

Mikor fölkeltem már sütött a nap.A gyerekeket a szülők vitték suliba,úgyhogy gondoltam még visszafeküdhetek picit,de közben találtam egy üzenetet a konyhában a napi teendőkkel és inkább azokat kezdtem el csinálni....Kiporszívózni a gyerekek szobáját,rendet rakni és áthúzni az ágyneműt,aztán betettem egy adag ruhámat a mosásba,kiporszívóztam idelent is mindent, meg rendet raktam a szobámba és már mehettem i Amyért a suliba...Délután későn aludt el és az apja fel i keltette fél óra után...nem tudom miért nem hagyja szegényt aludni.Beteg is volt,úgyhogy utána természetesen egész nap ordított...De az anyuka i korán hazaért úgyhogy 5től szabad voltam.Futottam aztán nem is tudom mit csináltam,de szokás szerint későn feküdtem sajna...



Szerda

Egész nap borult idő volt...Én meg tök fáradt voltam.A gyerekeket az apuka vitte suliba,úgyhogy én visszafeküdtem aludni,mert nagyon rosszul éreztem magam...Lázas is voltam meg a fejem nagyon fájt...Csak akkor keltem föl,mikor a kislányért kellett mennem,már picit jobban voltam.Viszont Amy is elég beteg volt.Sokat aludt délután aztán megnt az apuka fölkeltette,aztán elment a nagylánnyal szülői értekezletre...Én meg cipelhettem el őt az iskolába a tesójáért,úgy hogy könyörögni kellett neki 10percig,hogy vegye föl a kabátot meg üljön be a babakocsiba...Fáradt volt.Hazajöttünk,aztán nekem kellett vacsit főznöm nekik.Kolbászt sütöttem(nem olyan mint otthon. :D )mazsolás rizzsel meg répával meg szósszal.Még nem is végeztem ezzel,imkor egyszerre mindenki hazajött és megrohamozták a konyhát..:S Nem szeretem ha mindenki ott toporog,nem férünk el.Aztán mgvacsiztunk én meg eljöttem tornzni.

Csütörtök

Nagyon hosszú nap volt.Korábban kellett kelnem,mert mindenki korán ment dolgozni,és én vittem a lányokat suliba is.Majdnem elkéstünk,mert Amelie nem akart kimászni a babakocsiból...:( Én meg majdnem megszakadtam,annyira rosszul éreztem magam.Aztán valahogy csak hazavergődtem...és visszafeküdtem pihenni.Mir felkeltem az apuka már itthon volt,meg a nagylány is,mert beteg volt...Délben én hoztam el Amyt aztán egész délután ordított hogy az apjával akar lenni,akinek itthon volt munkája,úgyhogy nem ért rá vele foglalkozni,aztán nagy nehezen letettük aludni én meg eljöttem pihenni,de fél óra mulva már lent visított mert az apja lehozta... van mikor egy óra alatt alszik el,de mindig elaszik,ő meg lehozta...Nah ez nagyon fain volt,mert ott bőgött neki egész délután meg este...Aztán elmentem a nagylányért a suliba.most is én főztem vacsit...Panírozott csirkecíkokat sültkrumplival meg valamivel...nem tom már mivel...Jah meg ki kellett takarítanom a konyhát.Mondjuk azt amúgy is minden nap megcsináltam,de úgy látszik nem vették észere.Ha nem csináltam vna meg akk ott állt volna mindenki után a dzsuva amit nem pakol el...Este nem futottam,mert nagyon megfájdult előző alklommal a bokám meg a térdem,úh csak tornáztam...

Ő a futós cica.:) Aki ismeri a malacomat az látja a hasonlóságot?:P



Péntek

Szintén én vittem Madyt suliba,Amyvel,aztán hazajöttünk,ő egész nap Peppat nézett úgyhogy én addig neteztem meg megfőztem magamnak a napi kajaadagomat...Délután aludtunk mind2-en,nekem nagyon jól esett mert még mindig nem voltam jól,meg ő is lázas volt...Délután alig birtam felkelteni,mikor menni kellett a teójáért az ikolába,késésbe is voltunk,mert úgy bekakilt,hogy az egész ruháját ki kellett cserélnem,de végül nagynehezen elindultunk...és az eső is elindult velünk....Rákezdett zuhogni.Az iskolánál találkoztubnk Lou-val.Nem is köszönt...(aztán délután meg rámírt hogy nem e akarok vele meg a barátaival :D elmenni holnap kirándulni.Hát mondtam hogy beteg vagyok úgyhogy most kihagyom...)Hazafelé eléggé beidegesedtem,met Mady sztem direkt tyúklépésbe jött,kb 25perc alatt értünk haza a 10perces úton....Megállt meg tökörészett....Mikor az eső zuhogott,a húga tiszta láz volt én meg majd meg szakadtam a sok vacka meg a babakocsi cipelésében....Egyáltalán nincs tekintettel másokra....Rá is szóltam szépen,hogy jöjjön mert a húga ruhája átázik és még betegebb lett,de nem sokat gyorsított a tempón....Aztán itthon leültek együtt játszani én meg néztem egy picit a tv-t aztán megint főztem...Krumplipürét csirkecsíkkal,párolt zöldbabbal meg szósszal(ezeket amúgy csak a 2 vagy 3 lánynak főzöm én meg a szülők mindig mást eszünk...)Én pl pénteken túrós,naturjoghurtos penne tésztát ettem csirkemell csíkokkal meg gombával...Aztán hazajött az apuka végre,jó későn.Én meg eljöttem a szobámba.Torna terén a péntek a pihenőnapom,úgyhogy pihentem...meg futtócipőt kersgéltem a neten,találtam is egyet,asszem ma meg is rendelem...

Amy....


"Miután megmentettem a (...) házat-->

--> rájöttem, hogy azok nélkül az emberek nélkül, akiket szeretek, az a ház sem több, mint egy üres épület. Az én otthonom nálad van, a szívedben."



38-39.nap

Szombat

Elég későn keltem,ugyanis előző este nagyon fáradtan feküdtem le,úgyhogy megengedtem magamnak a 09:30-as ébredést.Kibattyogtm,megreggeliztem,senki nem volt itthon...Dél körül értek haza,kiderült,hogy karácsoniy bevásárláson voltak...Hát jó korán...Délután pedig a tescoba mentek,én pedig filmet néztem,6 órakor pedig elindultam futni.:) Amíg hozzá nem szokok egy picit a futáshoz annyi könnyebbséget adtam magamnak,hogy 2x36percből csak 1x36-ot futok le.Az elején nagyon nehezen indultam be,de utána megint élveztem.:) Képzeljétek,otthon van egy brit rövid szőrű kiscicám és rettentően hiányzik!De tegnap futás közben nagyon megijedtem,mert azt hittem meg akar támadni egy kutya,mert valami nagy lendülettel futott felém,de csak a szemem sarkából láttam.Mikor megálltam,megláttam,hogy egy ugyan olyan cica mint az én kis "malackám" :))) És egyenesen hozzám futott.Nagyon örültem neki!Már csak 4 hosszom volt hátra a 12ből,erre eleredt az eső,de nem hagytam abba ,hanem zuhogó esőben lefutottam a maradékot és utána itthon még megcsináltam a kitöréseket,úgy hogy közben ordítottam úgy fájt,de lenyomtam!!:) Utána mondjuk eléggé meghaltam,telefonáltam 1órát meg neteztem,aztán feküdtem,mert vasárnapra múzeum látogatás volt beígérve.:)

Vasárnap

Reggel 9kor keltem és nekiálltam összecsomagolni a fél nai kajámat,mert azt mondták fél napos prorammra megyünk,késöbb kidrült,hogy Londonba!:) Egyszerűen eszméletlenül gyönyörű egy város! Imádom! Sokat sétáltunk nap közben és gondolkodtam is közben sokat...Mostmár egyre jobban szeretnék Londonban lakni(az USA is megteszi :D)Ugyhogy honeym te is készülj fel lelkiekben hogy egyszer hogyha a sors is úgy akarja elhagyjuk Mo-t.Annyira más Magyarország mint a többi ország...Lehet hogy csak én érzem így vagy nagyon jó helyre kerültem,és nem látom hogy valójában milyen itt az élet,de teljesen más az emberek mentalitása,és jó irányban más!Ha végigmész az utcán nem azt látod hogy az emberek irígykedve vagy utálkozva néznek rád,vagy kinevetnek,hanem kedvesen mosolyognak rád,ha rájuk nézel és nincs az az állandó "ő más úgyhogy kiutáljuk érzés a levegőben". Nyilván nem csak a magyar ember hibája hogy ilyenné lett,hanem vannak tényezők,amik ilyenné tették...De akkor is...Az az állandó negativizmus ami az emberekből sugárzik szörnyű! Ha az én kutyám megdöglött dögöljön meg a tiéd is!Ha nekem sok van,neked semmi,haljál éhen,nem adok az enyémből....Ismerős? Nah mind1...Szóhval így ezeken gondolkodtam,amíg sétáltunk és élveztem a napsütést,mert olyan hideg volt hogy majd meg fagytam,de úgy sütött a nap hogy úgy éreztem magam mintha egy tengerparti városban nyaralnék...Az utcák is arra emlékeztettek.És,nem győzöm hangsúlyozni,hogy aki csak teheti jöjjön el és nézze meg ezt a gyönyörű várost,mert felejthetetlen élmény!! A Science Múzeumban voltunk(tudományos múzeum).Nagyon érdekes volt!Kb olyan mint otthon a csodák palotája,csak 10szer akkora és más dolgok is vannak benne kiállítva...A gyerekek nagyon élvezték...Picit szomorú is voltam mert eszembe jutott hogy az öcséimnek is mennyire tetszene...A sok óriási repülő,autó,játékok,"csodák".Bár csak ők is eljöhetnének ide...Aztán a fél napból egy egész nap lett és még a fele múzeumot sem láttuk.Hazafelé megálltunk vacsizni a 2.legnagyobb sétáló utcán egy étteremben,nagyon szép volt a kilátás....Pont naplemente volt.Aztán Hayley(az anyuka)különvált tőlünk,és elment egy koncertre.mi meg elindultunk haza...Fél óra volt míg kikeveredtünk Londonből,pedig  szélén voltunk.:) Aztán itthon még tornáztam egyet és feküdtem,mert nagyon elfáradtam.

Olcsó 1millió fontos házak...


Olyan gyönyörű! Mindenhol ilyen fehér épületek vannak..


Ez csak a Nemzeti Történelmi múzeum kapuja..:)


Ha esetleg valaki ismeri Harry Pottert érdemes megnézni,ki írta a könyvet!:)) (segítek,a bölcsek kövében van..)


TV...


Ez marha jó volt,egy nagy forgó földgomb,ami beszélt és mindig változott a felszíne ahogy éjszaka és nappal jött...


Életnagyságú autók és repcsik...


Ez nem tom mi,de jól néz ki.:)


Royal Albert hall...Gyönyörű,amúgy színház



Albert emlékmű(ez is hatalmas!)




Hétfő

Az apuka meg a középső lány is betg lett úgyhogy mind2en itthon maradtak,meg bennem is bújkált valami,mert nem éreztem túljól magamat...és a vitminom,amit rendeltem még mindig nem jött meg...:S A kislány egész nap tv-zett,délután én pihentem egy picit,amíg az apuka és Mady a kicsivel foglalkozott,aztán megint elmentem futni,egy órát tornáztem,fürödtem és feküdtem,de ez már vagy fél11kor volt,de éjfélig nem tudtam elaludni.:(

"Október van,néhány nap,amely majdnem tökéletes-->

-->Az ég kifeszül a fejünk fölött, tiszta kék, olyan mély és makulátlan, hogy minden megszépül tőle. Az országút mentén vörös, arany, rozsdabarna, bordó és narancsszínben játszanak a fák. Minden szín neonfénnyel ragyog, lüktet a nehéz, aranyló napfényben."


36-37.nap

Csütörtök:

Reggel korán keltem,de nagyon nehezen sikeült kimászni az ágyból,erre mire minden álmot sikeresen kidörzsöltem a szememből és kimásztam a hideg előszobába,ott közölték velem,hogy bocsi,elfelejtettünk szólni,ma nem kell felkelned,aludj tovább nyugodtan...Ohh de jó...Pedig épp egy kistigris életének megmentője voltam egy kerekerdő közepén...Ha ezt tudom,akkor be is fejeződhetett volna a történet,nem pedig az óra csörgésre kelek...Nah mind1.Visszafeküdtem és lecsekkoltam az üzenetket,amit naponta kb 50szer megteszek,hogy Andor nem e írt.:) De most nagy meglepetés ért,mert azt írta hogy boldog névnapot.:) Ohh ez egy vicc?Mi van ma?Október 11...Jéé névnapom van és a honeymnak eszébe jutottam!Úgyhogy nagyon bolfogan feküdtem vissza aludni.:P Aztán 1,5óra múlva felugrottam facebookra is...Anyukámnak is eszébe jutottam.A 2embernek akiktől nem is vártam kevesebbet....:) Köszönöm nektek! Aztán ezt a posztot találtam az aatlapomon:

"Boldog névnapocskát drágám! :)"

Hát nagyon meghatódtam.Még sírtam is.:,)

De ugye milyen cuki?

Utána a 2 legjobb barátnőm is írt nekem.Este pedig apájék is.(De biztos hogy Andi volt az ötletszerző!:)))Ugye Pa?) De hát tudjuk,hogy ő a te szépséges naptárad.:P

Mmmm.Igazából semmit nem csináltam aznap.:) Esett egész nap mintha dézsából öntenék,az apuka meg itthon volt,úgyhogy ő ment Amyliért a suliba.Miután hazajött Amy én főztem,ő jéátszott,aztán lefeküdt aludni.Délután pont arra az 1órára állt el az eső,amíg Madisonért mentem az iskolába meg elugrottunk a boltba,ahogy hazaértünk újra esett.Ennek köszönhetően az aznapi futásomat ki kellett iktatnom a napirendből és helyette 1órát aerobikoztam.Nagyon durva volt,utána csak feküdni bírtam 15percig.:D Este még elbogarásztam éjfélig szokás szerint aztán jó fáradtan feküdtem le.

Péntek:

Pénteken rendes időbe keltem,az Apuka meg a nagy lány már elmentek,az anyuka és a középső lány fél9kor indultak én meg itthon maradtam Amelievel.Délelőtt diétás csokit próbáltam alkotni,bár az állagga inkább a tejberizséhez lett hasonló,de amúgy nagyon finom...Bár a csokihoz max a színe hasonlít.=DD Vannak benne nagyon apró eperdarabkák,citomhéjj(de csak kicsi az aroma miatt),egy pici kókuszreszelék,pici főtt rizs,tej,kakaópor,édesítő,és az egyikben rezselt mandula is.A gasztronómiai élmény jó.:) Aztán Amyvel együtt főztünk nekem tonhalas penne-s spagettit(szigorúan zsiradék nélkül,vizes tonahlból,nem olajosból.Amúgy sokkal finibb mint az olajos..)Meg cukkinis,gombás ,tökös csirkemellet.:) Utána játszottunk picit és következett az alvásidő.Én is aludtam fél órát.Mire fölkltem az upuka és a nagylány is itthon volt...Suzynak fogszabájzója lett.:) Mérges volt érte,pedig alig látszik...Biztos olcsó volt.Az enyém sokkal feltünőbb volt és mégsem hisztiztem érte annó...Délután nem kellett elmennem Madisonért,úgyhogy helyette elmentem Bobbal(a kutyával) sétálni egyet a mezőre,mert nagyon szép napos idő volt.Edzések terén a péntek az egyetlen pihenő napom,de azért futottam picit Bobbal,mert úúgy hívott.:) Láttam a szemén,odaszaladt rám nézett és elindult előttem,úgy hogy mindig visszanézett,hogy fussak vele én is.:) Ari volt.Aztán itthon már készülődtek a népek estére,mert vendég jött.Hayleynek(az anyuka)az egyik régi barátnője jött látogatóba,aki most gyógyult fel a rákból...Este egy picit velük voltam,ittm velük egy pohár bort stb,aztán eljöttem a szobámba...Régi megasztárokat meg xfaktorokat néztem,aztán megint jó későn 12:30kor feküdtem le.:)

Bob

Futás utáni sminktelen,de elmegy.:D

Szivárváááány!XD


"Az élet ajándékát mind magától értetődőnek vesszük-->

de bárcsak le tudnánk lassítani a dolgokat. Mert mire észbe kapunk, az ajándék elillan."

34.-35.nap

Kedd:

Most volt egy kis változás a napomban...De sajnos negatív irányba.Szépen beterveztem,hogy kedden reggel meg este is futok kardio nap gyanánt,erre az első ilyen napon Amelie lebetegedett,úgyhogy reggel nem tudtam elmenni,mert nem ment iskolába...Arról nem is beszélve hogy féltem hogy megfertőz,meg elég rossz állapotba volt.De legalább délután sokat aludt és addig tudtam foglalkozni a betervezett dolgaimmal.A program tervezése,amíg Andor itt lesz,az étrendem tervezése,vitamint rendeltem nagyon olcsón egy oldalról stb...Délután Egyedül mentem Madyért a suliba...Elég bunkó mikor az iskolában vagyunk...Meglát és nem is köszön,csak elmegy mellettem.Hát nem tom,nekem ez nem megszokott és nem is valami szép magatartás...Aztán az első 1-2percbe nem is szól hozzám utána meg mintha akkor látott vna meg elkezd beszélni meg mutogatni valamit...Érdekes...Este a szülők későn jöttek haza,úgyhogy az esti futásomat is csak 8órakor tudtam elkezdeni..Kicsit fura volt.Tök sötét volt úgyhogy most kénytelen voltam a kivilágított népesebb utcák felé venni az irányt.Az elején nagyon élveztem.Nagyon jól esett a finom friss levegő,és nem sok emberrel találkoztam,a vége fele viszont már eléggé fárasztó volt.Most csináltam először 12x3 percet.De ahhoz képest jól ment hogy 4nappal azelőtt még semmennyit nem futottam.A 6.sorozatnál az országút mellett futottam,mind2oldalról fák,bokrok vettek körül,nem voltak házak meg emberek...Nagyon jó volt a levegő,de bevallom őszintén kicsit fostam,aztán megláttam az ismerős feliratot Tring Cemetery...Az öregek otthona.Pár méterrel tovább,ahol még sosem jártam sírok....Ohhh My God!Lehet hogy a cemetery temető? :DD Nah abban a minutumban visszafordultam és szerintem gyorsabban futottam le azt a hosszt mint aznap este bármelyiket..Este még egy tornáztam egy picit hogy meg legyen az 50perc,aztán feküdtem pár órával késöbb

A beteges nap.:)


Szerda:

Ma reggel nagyo nehezen keltem föl,még egy álmom közepén jártam éppen....Még csak Hayley(az anyuka volt fönt).A gyerekeket Saeed vitte suliba,én meg visszafeküdtem,de nem bírtam elaludni.Netezgettem,tervezgettem,aztán mentem Amelieért a suliba.Annyira jól esett mikor kiléptem az ajtón a nap pofátlanul az arcomba sütött és meleg volt!:) Mintha tavasz lett volna.Tökre feltöltődtem és már alig vártam hogy este tornázhassak.Mióta az új étrendem szerint kajálok energikusabb vagyok.Lehet hogy nem a kaja miatt,hanem a sport miatt,de szerintem az is rájátszik hogy most megadom a szervezetemnek az általa igényelt szénhidrát mennyiséget.Hihetetlen,de nem vagyok fáradt napközben,és nem kell 12órákat aludnom hogy kipihenjem magam,most pl elég volt 7óra..:) Viszont délután már más volt a helyzet.Sikeresen rámragadt valamennyi a betegségből,úgyhogy elég szarul éreztem magamat.:( Ma is én mentem Madyért,de mire hazaértünk Saeed már itthon volt úgyhogy szabadprogramom volt 6tól.Semmi kedvem és energiám nem volt elkezdeni a tornát,úgyhogy úgy döntöttem mára teszem át a holnap utáni pihenő napomat,és holnapra kipihenem a betegséget.Leültem enni a családdal,vagyis én elszopogattam a tejes banán shake-met,amíg ők vacsiztak.Aztán egy kicsit erőre kaptam és bűntudatom is volt hogy nem csináltam meg a mmai adagot,úgyhogy nekifeküstem egy 40perces Rékasorozatnak...A végére teljesen kidöglöttem.Most meg itt gépelek várhatóan még az elkövetkezendő 1,5órában,aztán fekszem.:)

A tipikus Angol időjárás(szerencsére a mai nem ilyen volt)


"A legjobb dolgok nem jönnek könnyen.-->

Küzdeni kell értük.És a világon semmi nem olyan fenséges, mint azok a dolgok, amelyekért a legkeményebb küzdésen át vezetett az út."


Ezúton szeretnék bocsánatot kéni mindenkitől a kimaradásokért,mostantól próbálok nagyobb gyakorisággal írni.Mosmár beálltak a napjaim egy megszokott rendre.(Sajnos az elmúlt egy hétben azért nem tudtam írni,mert a laptopom felmondta a szolgálatot,és telefonon elég macerás lett volna.De ma megjött az új töltőm és működik is!Jupíí!:D )

Az idézetre vonatkozóan...úgy döntöttem az ittlétem idejét teljes mértékben magamra(félreértések elkerülése végett:ettől még ugyan úgy szeretek mindenkit,akit eddig szerettem csak a saját külsőmet és szokásaimat akarom picit átformálni,erre értem hogy "magamra szenelem"...) fogom szentelni és kialakítok egy"más fajta" életvitelt...Erre már nagyon régen készültem,de sajnos eddig nem találtam meg a "helyes utat"...Az elmúlt egy hétben többek között azzal is foglalkoztam hogy ennek jártam utána,különböző könyvekben,táplákozással és egészseéges életmóddal kapcsolatos oldalakon.Tehát az első pár hónapban egy diétáról és a szokások átalkításról beszélünk,a következő hónapokban,(hogyha elérem az álomsúlyomat)pedig szeretnék más irányba is elmenni de ez még a jövő zenéje.:)

És most jöhet a beszámoló folytatása....

26.-33.nap

Úgy döntöttem nem untatok senkit a monoton eseményekkel,most egyben leírom a lényeges részleteket az elmúllt hetemről és holnaptól naponta jelentkezem.:)

Akik otthon maradtak...(és megint elnézést hogy csak a velem egy háztartásban élő emberet és állatokat töltöttem föl,de ha mindenkit kipakoltam vna aki hiányzik,akkor csak képekből állna az egész blog.:) )



Szerdán

Semmi érdemleges dolog nem történt velem,pihentem napközben,mert úgy fájt mindenem a tornától,A napi program a szokásos volt.Délelőtt takarítás,Amyért menni a suiba,ebéd,pihi,Madyért menni a suliba aztán vacsit készítettem nekik.Én pedig elkezdtem egy feehérje diétát...Nem tűnt túl drasztikusnak és jól is éreztem magam vele az első napon.Este filmet néztem,nem tornáztam,mert elég súlyos mozgási nehézségeim voltak még mindig.:)

Csütörtökön

A szülők vitték suliba a gyerkőcöket,úgyhogy szabad volt a délelőttöm...Viszont egész nap esett,úgyhogy délután Madyért a legnagyobb esőben mentem,de szerencsére Suzy(a 17éves lány) már itthn volt és vigyázott Amelie-re,ami tök jó volt azért is mert hiába ébresztgettem a kiscsajt nem kelt föl semmire...Még arra sem hogy kivettem a kiságyból,lehoztam a képcsőn,és betettem a babakocsiba...Tök durva volt...Hogy lehet ilyen mélyen aludni? :O Aztán este...Lou(a francia au-pair)rámírt hogy hétvégén ő Londonba akar menni...Nah hát itt közöltem vele,hogy én nem szeretnék mert én tudok menni a családommal is és az vagy 20000ft és én nem azért jöttem angliába,hogy elköltsek mindent amit keresek...(Lehet hogy nem írtam,de egyik 7végén én adtam neki kölcsön csomó mindenremikor "buliztunk" vagyis vettünk 1üveg bort meg coctailt és utána úgy gondolta hogy neki ezt nem kell visszaadnia,mert övé a kocsi,amibe mellesleg nem ő fizeti a benzint,hanem a családja,de sebaj...Azért 4000ftot nem szívesen adtam oda csak úgy,úgyhogy egy kisebb vita árán visszaadta..)Aztán mondtam neki hogy én most nem akarok semennyit költeni,úgyhogy bicikli túrára megyek egyedül meg kirándulni,mert szép idő lesz...Erre kitalálta hogy velem jön...A laptopon ezen az estén romlott el..:(

Ilyen szar kocsikkal járnak a Tringi népeke...(És tényleg kb a 80% a városban megengedheti magának a házak alapján)


Péntek:

Hayley itthon volt mert beteg volt és elugrottunk megnézni a Francia tanfolyamomat....Hát sehol nem talaáltunk senkit és óra kocsikázásba került...Aztán késöbb kaptam egy e-mailt hogy nem is indul a tanfolyam...Hát nem voltam boldog,de szerencsére azóta találtam egy franciatanárt,aki melleslega nagynéném.:)) Úh ezúton is köszi a jövőbeni tanítást Ancsa!(cserébe én meg angolul fogom tanítani,bár nem tudom milyen vagyok angol tanárnak XD)Pénteken már wíí-ztem egy 1,5órát,tök jól esett,és nagyon gyorsan elszaladt az idő..

A híres patakukac saláta :) (Amúgy garnéla rák..)


Szombat:

Megbeszéltem Louval hogy 12:30kor találkozunk és jön velem bicózni...Előtte elugrottam a boltba pár hozzávalóért a diétámhoz(tej,kenyér,joghurt,tojás XD )Nem örütem neki hogy saját zsebből kellett kifizetni,de ez van...Nem volt pofám elkérni az árát.Még szombaton is a fehérje diétát csináltam,de a 2.,3.naptól már kicsit átalakítgattam a kutatásaim alapjára.:) Nah Lou fél órás késéssel meg is érkezett...Én nagyba indultam vna bbiciklivel,erre kitalálta,hogy az erőig menjünk kocsival és majd ott bicózunk..Nah erről sehogy nem bírtam lebeszélni úh nagy nehezen beleegyeztem,bár nem örültem az ötletnek,odaértünk,parkolódíj 1,5font..Hát fain mondom...De megbeszéltük hogy elfelezzük úgy belementem,hogy itt parkoljunk...Mikor ingyen is eljöhettünk vna a bicózni..ezek a felesleges hülyeségek bosszantanak.Aztán befizettem én az autómatába mert neki csak nagy pénze volt...Mondtam hogy adja ide akkor fölváltom neki és visszaadom a maradékot,erre elkezdett fogadkozni,hogy de ő hozta a kocsit,meg ő fizetei a bnzint...persze már ezt megbeszéltük egyszer,hogy családja fizetei neki,nah mind1...Mondtam neki hogy akk ne adja oda(de asszem soha többet nem megyek vele így sehova)Mekkora kis szemét..De azért megjegyeztem neki hogy én alapból egyedül akartam jönni és BICIKLIVEL,úgyhogy nem gondolom hogy nekem kéne az ő költségeit fedeznem,a kocsijára,mikor a hátam közepére nem kívántam se őt,se a hülye kocsiját....Tök jól meglettem vna egyedül..Min1,azért utána jó napunk volt..Este pedig összeállítottam a végleges új étrendemet..

Erdőtúra...A zoknim az befigyel..:)

Vasárnap:

Vasárnap egész nap itthon voltam,filmet néztem és továbbra is a netet bújtam infókért az életmódváltáshoz..egész szép kis anyagot sikerült összekapargatnom és azok alapján még egy kis változtatást csináltam az étrendben(a szénhidrát-zsír-fehérje arányomon)Találtam pár edzős tippet is.Pl futásra,úgyhogy büszkén jelentem,vasárnaptól futok!Eddig életeben egyszer tettem erre kísérletet,de egy hét után abba is hagytam mert stropára ment a bokám.:( Most ezzel az új tervvel és nem mellesleg azért mert füvön futok,még semmi baja a bokámnak,pedig már a 3.napon vagyok túl.:)

Hétfő:

Amelie egész nap itthon volt,én meg délelőtt tiszta ideg voltam,mert karácsonyra a hazautamra már tegnap 76000ft körül mozgott a legolcsóbb repülőjegy...Ma meg már van vagy 85000 szerintem...És először azt hittem hogy az összes buszárat betellet,vagy még nem biztos hogy indul,de szerencsére,4óra keresgélés után felhívtam a volánt és azt mondták,hogy nem tellt még be,csak még nincs fent a menetrend,de tuti lesznek buszok.:)) Úgyhogy megnyugodtam...Pedig már majdnem megvettem 760000ért a repcsi jegyet.Bár a busz elég hosszú,de fele annyi és ha kiderítem hogy hogy vehetek igénybe egy nagyon jó kedvezményt,akkor csak 10000ft.:) Este Bobbal(a kutyával futottam,nagyon élvezte.Meg én is...Nem tudom mi történt velem,de most szeretek futni,ezzel a módszerrel)Közben találtam egy másik barátnő jelöltet.Lenka a neve a nagy lány au-pairje volt még 4-5évvel ezelőtt,és ide költözzött ebbe az utcába.Megadta a számát és mondta hogy ha futni szeretnék vagy bulizni,vagy csak  beszélgetni,keressem meg nyugodtan...:) Ennek örülök,szimpi lánynak tűnt.Lehet hogyha már rendesen tudok futnim,akkor megkeresem majd..:D És tök fura arról álmodtam hogy mikor hazamentem Karácsonykor tele volt a hátam idióta tetoválásokkal és nem értettem hogy hogy kerültek oda.:)

Citromos,fehérboros lazac joghurtos,kapros salátával (az eper csak dekoráció,azért desszertnek megettem.:P )

U.I: Fogok csatolni képeket a napokban,csak még nem küldték át őket..:(

"Az idő olyasvalami-->

-->,amit senki nem tart tiszteletben manapság. A szerető szívnek ki kell állnia az idő próbáját. Benne lakozik az erő, hogy várakozzon, hiszen nem fél az időtől. Csak szeretni tud, csak arra képes, méghozzá örökké."

19.day

Szerda.Előző nap moziban voltunk,úgyhogy szerdán sokáig aludhattam,mert a szülők vitték suliba a lányokat,úgyhogy elég későn is keltem,reggeliztem,összepakoltam a lakásba és indultam is Amyért.Mikor hazaért szokás szerint Peppát kellett néznünk.:) De már egészen megszerettem.Mire hazamegyek én is Peppa Pig fan leszek.:) Rózsaszín torz malacos csillámporos balerina szoknyában fogok mászkálni.:P HIHI.Vicces lesz.Ebéd után lefektettem Amyt de nem aludt el csak fél órával indulás előtt,úgyhogy én sem tudtam aludni...De Mayre várnunk kellett 15percet,úh ott aludt picit,meg odafele a sulihoz.Saeed este megmutatta hogy hogy tudom használni a wíí-t.Ez egy olyan gép,ami rá van kötve a Tv-re,van hozzá egy step pad meg ilyen kézre csatolhatós irányító.Magába gépbe meg külömböző programokat lehet betenni dvd-n.Nagyon izgi.:DD Egész este azzal szórakoztam.Megcsináltam a saját míí-met(az én kis figurám a gépen,amit én terveztem és minden játékba meg programba azzal vagyok)Aztán elkezdtem egy fitt programot.Megnézte a gép a BMI-met a kg-mat a magasságomat,megkérdezte az életkoromat meg hogymennyit akarok fogyni(ha akarok)és ahhoz tudok összeállítani edzéseket.:) Nagyon fain.Van rajta jóga,aerobic,futás,izommunka,meg egyensúly javító felaatok.És mindennél érzékeli ,amit csinálok.Pl jógánál figyeli hoy milyen a testartásom,meg hogy jól csinálom e gyakorlatot,futásnál meg érzékeli hogy milyen hévvel futok és szól hogy jobban mozgasd a karod,vagy gyorsabban,vagy nagyon jó.:)  végén pedig mindennek ad egy pontszámot,és látom a a top 10et amibe a többi felhasználó teljesítményei vannak úgyhogy így tudok velük versenyezni is.:) Hát ezzel elvoltam estig..

20.day

Csütörtök.

Az előző napi későn ébredéshez ma nagyon korán kellett kelnem,mert a szülők korán elmentek.Én készítettem el a lányokat,és vittem őket a suliba.Utána eljött Lou,filmet néztünk,amin ő elaludt...Gondolom megint sokat étett belőle.:) Pedig jó film volt.Amy ma rendesen ebédelt és el is aludt időben,úgyhogy én is tudtam pihenni délután és én főztem vacsit.:) Hortobágyi palacsintát.Gombával.Nagyon jól sikerült.Előre megkédeztem hogy ki mit nem szeret,és a lányok se a pirospaprikát,se a gombát nem szeretik így nekik külön paprika és gomba nélkül csináltam tejfölös szószosat,sajttal.(AZT MONDTÁK,AZT MINENKI SZERETI)Erre a középső lány mikor meglátta bejelentette hogy ő nem szereti a sajtot meg a tejfölt sem.Pedig direkt őt kérdeztem hogy szereti e ,mert ő a finnyás,úh a palacsintatésztát nem ette meg mert azon volt sajt kívül meg tejföl...Kb 1/5-én a tésztának.Nah mind1...Azt nem vette észre hogy a húson is olyan szósz van,úh azt megette a salátával....A többiknek ízlett.:) Azért én büszke voltam hogy tökéletes lett a palacsinta tészta is meg a töltelék is...Nah mind1.Este megint wíí-ztem.Most találtam egy táncos programot.Én választom zenét és egy összerakott koreográfiát kell eltáncolni.Tök jó volt.:)

21.day

Péntek.

Megint korán keltem,mert ma nem ment Amy iskolába.Elég nagy hisztit csapott,mikor Mady elment Saeed-al...De hamar megnyugodott.Kb fél perc alatt,viszont reggelit nem nagyon evett.Megint játszókubba mentünk...Semmi kedvem nem volt hozzá,egész héten fájt az alhasam,de most reggel jobban.Úh ott is csak szineztem megint.Befejeztem a múltkori képet.:)) Nagyon jó lett.Saeed odafele mondta hogy mikor jövünk haza ugorjunk be a boltba.Hát nagyon örültem neki....Meg még a könyvtárba is be akartam menni...Elindultunk a hazafelé vezető úton,már 5 perce mentünk a lejtőn felfele a süvítő szélben a nehéz babakocsival,mikor rájöttem,hogy se a bolt se a könyvtár nem ebbe az irányba van,úh fordulhattam vissza.Mire megtaláltam eltelt 20perc....A könyvtárba bénáztam egy sort...nem tudtam lebetűzni a nevemet az i-re azt mondtm hogy i,de az angolul áj....Nah de azért nagynehezen végeztünk mind2 helyen és indultunk haza.Amy kapott egy Peppa pig-es csokit,úh azzal elvolt.Mire felértem a lejtőkön már majden meghaltam.Nagyon rosszul éreztem magam,szédültem meg szakadt rólam a víz,pedig hideg volt..még 10percre voltunk a háztól és elkezdett esni az eső,és a szél mége erősebb lett....Mikor hazaértünk láttam hogy Saeed otthon van...És nem jött el értünk...hát fain.Én meg majd meg szakadtam.Neki meg kocsival 10perc lett volna ez az út,ami nekünk kb 1óra..Délután aludtunk,aztán elmentem Madyért,este pedig pihentem.

22.day

Szombat.

10kor keltem,aztán reggeliztem,neteztem egy picit és már itt is volt értem Lou.Most hétvégén én mentem hozzá....Elindultunk 1órakor és 5re értünk oda hozzá.Az út amúgy 10perc,de meg kellett állni Aylesburyben mert ő ruhát akat venni meg cipőt meg stb...Meg a tescoba is bementünk.Vettünk egy bort.Szörnyen drágák a piák...Aztán végre elmentünk hozzá.Én mrá tök éhes voltam de nem akart vacsizni,mert késöbb éhes lesz...Hát én meg utálok este enni!:SS De ez mind1.Elég öntelt néha,nem annyira szeretem..Nah kitalálta hogy nézzünk filmet franciául...Ez se önzőségre utal..:S Mondtam hogy nem akarok inkább töltsünk le feliratot,de semmi kicsomagoló progija nem volt,úh megbukott az ötlet...Mr Beant néztünk a tvbe és chipset evett....a helyett hogy vacsiztunk volna...Én nem kértem.Itt annyi chipset zabálnak az emberek hogy szörnyű!Mi lehet Amerikában?A felnőttek szinte minden nap esznek egy kis zacsival.Mondjuk az negyed akkora mint nálunka normál zacsi,de akkor is.Én otthon fél évente eszek csak...Nah utána meg aludtunk,ő 1,5 órát,én meg felet....Nagyon izgi volt,de aztán végre elkészítettük a vacsizt.Nagyon fini volt.Sonkás gombás tejszínes tészta olivabogyüóval....Utána boroztunk,zenét hallgattunk,fényképezkedtünk...stb.Jó este volt.Későn feküdtünk le,de nagyon jót aludtam.

23.day

Vasárnap.

10 óra körül jöttem haza.A konyhában a szülők épp nagy átrendezést tartottak,mert takarításnak nem mondanám...Úh fél12kor reggeliztem...addig a lányokkal játszottam,Festettem Madyvel 2 képet ilyen fújós festékkel.Utána elmentünk a tescoba.Megint annyi kaját vettünk,ami 1 hónapra elég...Csak azt nem tudom hova tűnik...Rengeteg édességet meg nasit vettek és én nem sokat látok belőlük.Vaószínű este eszik meg tvzés közben...Már azt láttam párszor,de baromira egészségtelen...Délután aludtam egyet,mert nem igazán pihentem ki magam Lounál.Jól aludtam,de keveset..Aztán este néztem egy filmet meg asszem skypeoltam aztán aludtam.

24.day

Hétfő.

Nagyon takarítós kedvem volt,mert már nagyon nagy kosz volt mindenhol,úh elhatároztam hogy kitakarítok,hagy örüljenek....Kitakarítottam a nappalit,a szobámat,a lányok szobáját,a wcket,a fürdőszobát meg a konyhát(rendet is raktam mert szörnyű kupi volt mindenhol)Ez nem egy olyan egyszerű takarítás volt mert kb 1éves pókháló volt mindenhl,a porról nem is beszélve,meg a kutya-macska szőrről,úh eltartott reggeltől 1óráig.Aztán még délután 2óra hosszáig.Kisúroltam a wcket,a fürdőszobába mindent,a konyhába felmostam,úgy hogy nem is találtam felmosó vödröt,úh ilyen kézzel spriccelős cuccal szenvedtem...Fekete volt a végére a felmosó.Otthon én ezt minden nap megcsináltam,őket a 3,5hét alatt egyszer sem láttam felmosni,meg egyszer láttam felsöpörni...Mondjuk a padló alapból fekete,úh nem látszik a kosz...annyira,de nekem feltűnő volt.Úh mire végeztem minden szép tiszta volt,olyan hogy szivesen lakik benne az ember...Ehhez képest kb észre sem vették,csak a lenit fürdőszobát...Az a legkisebb helység a házban...Fain.Amúgy ez egyik sem lett volna a dolgom,csak a nappaliban felporszívózni néha..Vagy észrevették a többit is csak nem mondták,nem tudom.De mind1 is,legalább én jobban érzem magam tőle.:) Estére jól elfáradtam,cináltam nekik egy kis tócsit:)) Nekem megint nagyon ízlett.Finomabb lett mint eddig otthon bármikor.Tettem bele egy kis sárgarépát és az nagyon jó ízt adott neki.Akik megkóstolták,azok nagyon szerették.Este még olvastam egy picit,aztán viszonylag korán feküdtem....Harry Pottert olvasok angolul,úgy hogy az ismeretlen szavakat kigyűjtöm egy füzetbe...Jó sok van!Pedig tökre értem a könyvet,de tele van ilyen hangulatfokozó szavakkal,amiket nem ismerek....

25.day

Ma megint korán keltem.Én vittem Amyit suliba.Egész jól vielte.De reggel már nagyon hide volt...Mikor hazajöttem neteztem,meg régi zenéket halgattam.A régi kedvenceimet.Tök jó feelingje volt.:) Aztán elhoztam Amyt a suliból.Ebédre zöldséges csirke kebabot ettem salátával,aztán délután pihentem,amíg Amy aludt.Mikor felébredtem csináltam magamnak vacsit.gomba,sonka,kaliforniai paprika,meg főtt kukorica volt,összepirítva,Nagyon fincsi lett,valami különleges fűszert tettem rá.Aztán Amy is felkelt...Már egésszen megszeretett engem,jött utánam hogy játszak vele,meg velem akart jönni Madyért a suliba,pedig itthon volt a nővére is.De nem jöhetett a suliba,mert zuhogott az eső...Hazafelé már elállt.Madyvel szedret szedegettünk a hazafele úton meg beszélgettünk.Itthon készítettem nekik vacsit.Hotdogot ettek salátával.Én is ettem magába egy virsit.Ez végre igazi virsli volt,nem az a fura ízű és állagú darálthúsból csinált izé,hanem olyan mint otthon a füstli..Aztán kütem egy e-mailt az iskolnak,ahova járni fogok.Holnap megyünk Hayleyvel jelentkezni.Végülis csak franciát fogok tanulni,mert rájöttem,hogy Lou úgyse tudja nekem megtanítani és nekem ez a nyelv tetszik a legjobban,mellette meg még lehet hogy nehéz lenne bevállalni az olaszt is...az írói meg messze van,úgyhogy oda nem tudok menni.:( Hayley elég soká jött haza.Utána én elvonultam és végre sikerült rávennem magam hoyg újrakezdjem a rubint rékát...Nagyon gyilkos volt így 2hónapos kihagyás után...De nem baj,nagyon jól esett.20 perc többet ért mint a wíí-ből egy óra... Alig bírtam lejönni a lépcsőn fürdés után.:) Aztán lkeztem írni a blogomat és most itt vagyok...Bemásoltam közbe a franciát,amit Lou-val vettünk a francia füzetbe,és most pedig megyek kiszótárazni a Potteres szavakat meg olvasni egy picit..:)

"Csak a legjobbak képesek tanulni a múlt hibáiból-->

a többieket a sors arra kárhoztatja, hogy megismételjék őket."

 

13.-20. day:

A 13.napomon sokáig aludhattam,mert előző nap nekem kellett vigyázni a gyerekekre,úh csak 9után keltem.Senki nem volt itthon már,de jó nagy kupit hagytak...Úgyhogy takarítással kezdtem a napot,utána megreggelliztem és elkezdtem nézni egy filmet,de nem fejeztem be mert mennem kellett Amiért a suliba.Minden a szokásos módon zajlott.Hazajöttünk,megebédeltünk aztán alvásidő volt.Amelie nem aludt semennyit,úh mikor Madyért mentünk a suliba akkor aludt el..:S Este későn is feküdt le.Esős nap volt,úh lehangolt voltam.

14.nap: Péntek.Amy egész nap itthon volt.Zuhogott kint egész nap.Megint a játékklubba mentünk.Én nem igazán szeretem.Tök nagy a nyüzsi,sok a gyerek és Amy kb ugyan azokat játsza mint otthon...Én ismerkedni nem  nagyon tudok,mert miről tudnék beszégetni egy kismamával?Nem sok  közös témánk lenne...Főleg hogy nagyrészt 35-50közötti nők járnak és már mindnek megvan a maga baráti köre...Úh Amyvel szoktam játSzani.Most láttam egy fiatal fekete lányt és egy fehér kisbabával volt.Olyan 20-25közöttinek tippeltem és oda is mentem hozzá.Szia te anyuka vagy au-pair?Anyyuka....Nah fain.És a lánya tök fehér volt.Meglepődtem.Aztán vele beszélgettem kicsit,de csak kb az alap dolgozkról(volt vagy 5perc...)Kiderült hogy 30éves.Hát mit ne mondjak nagyon jól tartotta magát.Sztem ha 2őnket egymás mellé állítottak vna mindenki azt mondta vna hogy a fiatalabb.:DD Ééés kiszineztem egy szépség és a szörnyeteges szinezőt.:))) Tök szép lett.hihi....Aztán itthon hamar ágyba dugtam a kiscsajt és asszem én is aludtam.Délután peppa pig-eset játszottunk,aztán hazajöttek a szülők én meg unatkoztam egéz este.

15.nap Szombat

A Szombati napot Lou-val töltöttem.Hemel Hempdted-be mentünk szétnézni.Szép kis város.Egész nap mentünk,boltokat nézegettünk,meg piac is volt a sétáló utcán.Lou csomó mindent vett...Aztán megtaláltuk a legolcsóbb boltot Angliában.Primark....Nah ennek nagyon örültem,mert végre meg tudtam venni azokat a dolgokat,amiket érkezésem óta akartam,csak valahogy a többi bolt kínálata nem annyira tetszett(a pénztárcámnak) :DD Vettem egy nagyon fain vastag harisnyát 1200ft-ért(olyan amit otthon 2000körül vesztegetnek)Vettem farmert,mert 2-őt hoztam abból az egyik kényelmetlen a másik meg vagy lecsúszik vagy szorít...:) 2500volt...És nem az a gagyi harangszárú amit otthon adnak ennyiért hanem vain szűkszárú és még a színe is jó...Meg melltartót ami még a tesco-ban is 5000ft.Itt fele annyi se volt.Jahh és a legfontosabb!Vettem egy gyönyör köntöst.A story-ja az hogy otthon az Auchanba találtam egy nagyon fain rózsaszínt azt a fini puha anyagút,és jó vastag is volt,ráadáasul 4500ft,de nem vettem meg mert nem fért b a bőröndbe.Azóta is azt sirattam,hogy ilyen olcsón,ilyen fainat nem találok többet,és nagyon kéne ide nekem estére,hogy ne kelljen mindig felöltözni meg levetkőzni ha kimegyek este pisilni,vagy inni....Nah és itt találtam 3500ft-ért.:)) Ugyan olyan anyagút és még jobb mintájút.Fehér alapon lila meg rózsaszín szivecskék.Ohh nagyon örültem neki!Meg még ezernyi dolog volt nagyon olcsón,de már nem akartam költeni...Pedig nagyon sajnáltam otthagyni a táskákat meg a cipőket..:( 3000ért voltak fain nagy bőrhatású táskák,de nagyon jól néztek ki,1500ért olyasmi cipők amit vettem a múltkor(mondjuk picit gagyibbak)stb....Az ékszer részre el se mentem megnézni...Nah itt 2óra alatt végeztünk,aztán még elmentünk ajándékot keresni Lou barátnőjének.5órakor ebédeltünk,már majdnek éhen haltunk.:) Aztán 7 körül értünk haza.Vettünk közzösen egy bort...szörnyű drága volt...Nagyon drágák az alkoholos italok itt..:S Este megittuk nálam.Zenét hallgattunk meg stb...Jó este volt.Utána elmentünk egy helyre.Akema a neve.Tök jó hely,már rég meg akartam nézni.Ott lesz Haloween-i party mikor a honeym itt lesz és meg akartam nézni milyen...Egész színvonalas,hangulatos hely.Mondjuk az étel árakat nem tudom mert étlapot csak akk adnak hogyha rendelni akarsz.Ha nem akkor ciki kérni.:)) Úh itt voltunk 1órát aztán én hazajöttem aludni,de nagyon nehezen aludtam el...Mostanában annyi hülyeséget álmodok,hogy szörnyű...

16.nap Vasárnp:

Mondhatni eddig ez volt a legrosszabb napom itt.Fáradt voltam,nyomott,kedvetlen,étvágytalan.10ig ágyban voltam,aztán fél12kor ettem 3kanál rizses csirkét..addig asszem teáztam meg néztem a tv-t a gyerkekkel,aztán eljöttem a szobámba.Elkeztem nézni egy filmet,de elaludtam rajta,aztán mikor felébredtem megnéztem a Fekete Hattyút...Hát nem mondhatnám sokat javított a hangulatomon...:( Miért csinálnak ilyen szomorú fimeket?Jó vége is lehetett volna...Odakint egész nap zuhogott...Olvastam is egy kicsit.A szürke 50árnyalata-ból...Aztán már este volt.A család elment valahova.Úh egyedül maradtam itthon.7kor ettem egy kis toast kenyeret,aztán telefonáltam 1órát és elkeztem nézni a sorozatomat törökül.:) Nah az meg egyenesen szörnyű volt...A végén meghalt a kedvenc szereplőm a másik kedvencem meg hajléktalan lett...Ezen bőgtem egész este...Jó vége is lehetett volna....El is szökhettek volna együtt és lehettek volna gyerekeik...De a 24éves csaj öngyilkos lett mert azt hitte hogy a szerelme nem szereti....aki kiderült hogy szerette.Fain....

17.nap Hétfő:

Amy itthon volt velem hétfőn.Beteg lett szegény,úgyhoy egész nap csendes volt...Mondjuk én ennek örültem...Kitakarítottam a gyerekek szobáját aztán főztem magunknak ebédet.Magamnak zöldséges csirkét neki meg azt adtam,amit az apja előkészített...Virslit krumplival meg paradicsomos babbal...Utána hama lefektettem,mert fáradt volt.ludt is eleget...Délután csak akkor kelt fel,mikor visszajöttem a tesójával az iskolőából...Este én garnélarákos salit csináltam magamnak,ők meg szülinapi vacsira mentek...

18.nap Kedd

A kedd szokásosan telt.Reggel a szülők vitték suliba gyerekeket,de most én is mentem velük,mert találkozóm volt Louval.A sulitól bemnetünk a központba a postára,a könyvtárba meg megnézni hoyg mennyibe kerülnek a tánc órák...A könyvtár meg a posta kapásbólzárva volt...Úgyhogy beültünk a costa-ba...Lou meghívott kávéra,cserébe hogy szombaton itt evett meg ilyenek...Aztán kinyitott a posta is.Képeslapot meg egy kis könnyű csomagot küldott a barátnőjének 3300ftért....Nagyon drága!Aztán megnéztük a táncot,de árat nem láttunk,úh majd fel kell havnunk az oktatót...Utána Lou eljött hozzánk.Néztünk egy filmet angolul.Nekem tökre tetszett Deja Vu volt a címe.De Lou elaludt rajta...Úh kikapcsoltam és inkább tanított nekem egy kis franciát.Bár nem hiszem hogy ilyen tanárral perfect leszek belőle.:)) Amyért kocsival mentünk,aztán itthon én is aludtam vele....Délután Madyt Saeed hozta haza,aztán együtt megvacsiztunk.Este 8:45-re suzyval mentem moziba.(a 17éves)Egy angol filmre felirat nélkül...Picit tartottam tőle....de értettem végül is.:) Beszélgettem is Suzyval.Az este végre elmondta hogy ki a szerelme meg hogy csókolózott a legjobb barátnőjével:) Egyébként nagyon kedves,közvetlen csaj.Nyitott mindenki felé.A film végén Saeed már várt ránk a parkolóban.fél12-kor értünk haza,aztán én rögtön menetem is aludni...:)

All around there is the spirit...-->

-->It's in the sky,in the water,in the earth.If you listen to it,they'll tell you the right way.Evey spirit has a name!"

"Mindenhol körülőttünk ott van az energia a(a lélek).Ott van a vízben,a szélben,a levegőben.Ha figyelsz rájuk ők elmondják neked mi a helyes út.Minden energiának(léleknek) meg van a maga neve.Én ismerem a fűt,a fát ,a forrást!Minden él,minden érez,csoda vár!"

10th 11th 12th day in Tring

Bocsi hogy egyre ritkábban írok,de egyre kevesebb időm van.:)

HÉTFŐ: Hétfőn itthon voltam Ami-vel.Semmi különös dolog nem történt.Délelőtt kimentünk a parkba.Nem tudom minek,semmi nem volt ott,de Saeed azt mondta vigyem ki Amit.Szép idő volt.Élveztem a napsütést,labdáztunk picit.Tök vicces volt,teniszlabdával dobálóztunk és jött egy kutyus,aki ellopta a labdát.:) Aztán a gazdája visszaszerezte valahogy.Miután hazaértünk érdekes vendég jött...Egy szomszád bácsi,aki rokkant és nemrég halt meg a felesége...el akarta vinni Bobot sétálni.Hát elengedtem vele,mert már meséltek a pasiról.De tök érdekes volt hogy elsőre ki lehetett hallani,hogy olasz az akkcentusából,meg Lounak is tökre kihallatszik hogy francia.:) Ez tetszik...Más említésre méltó dolog nem történt.

 

Úton hazafelé.:)

KEDD: Kedden én vittem suliba a lányokat.Minden rendben ment.Ameie már nem sírt mikor odaadtam a tanárnéninek.Nekem nem sír,de az anyjának meg az apjának igen...nagy csaló ám!Ők nem látják,mert nekik mindig sír,de én tudom,hogy csak zsarolni akarja őket mert nekem simán megenged mindent,nekik meg nem....meg ha velünk vannak,akk nekem se.Délután semmit nem aludt Amelie 1,5órán keresztül énekelt a kisáőgyban,úh én sem tudtam tőle aludni,mert a babyfont nem kapcsolhattam ki.Délután csak 17:15-re kellett mennünk Madyért a suliba mert tánc órája volt.Vagyis csak 45-re kellett volna,de elfelejtette mondani...Úh várhattunk ott 40percet.....De szerencsére Amy elaludt.Amig vártam már megint megkédezte valaki,hogy hány éves a lányom...Ilyen öreg vagyok már?:S Jesus!! A héten másodszor néznek anyának minden megrökönyödés nélkül."hogy jééé de fiatal"Nem tartanak annak....Este én készítettem vacsit,aztán 6-tól keresgéltem a neten.Már megvan a részletes program okt.27.-től nov 1.-ig.Akkor jön a Prince-m látogatni.Csak 5 napra,de legalább 2esben leszünk,mert a család elmegy "őszölni"..:)) Első nap Tringet fogjuk felfedezni,második+3.nap Londonba megyünk.Szereztek nekem féláras belépőket a látványosságokra,úh tökre örülök...4.nap Bicikizős nap lesz,ha nem esik.Átmegyünk Aylesbury-be és ott nézelődünk.Az 5.nap pedig egy szervezett túrára megyünk.Londonból indul-->Windsor-->Stonehenge-->Oxford.:)) Ezzel foglalkoztam 2napig.Nehéz volt az útvonalakat megtervezni.De végül a szervezett túra jött ki a legjobban.

A ház:

SZERDA:Aznap korán kellett kelnem.fél7kor.Hayley Londonba ment egyetemre(most kezdett egy új szakot,ami a munkájához kell)Úgyhogy nekem kellett elkészíteni a gyerekeket a suliba.Fel is keltem fél7kor de sehol senki....Saeed és Suzy nem aludtak otthon előző este.Suzy az anyukájánál volt,Saeed pedig munka miatt nem jött haza.Szóhval arra gondoltam hogy Hayley elfelejtett felkelni...Vagy nem szólt hogy mégsem megy.Csak Bob volt a nappaliban és akkora zajt csapott mikor meglátott,hogy jobban tartottam,hogyha visszvonulok a szobámba.Vissza is feküdtem,de nem bírtam visszaaludni,mert Bob itt nyüszkölt az ajtómban...Hayley 7óra után kelt fel,Ameit nekem kellett keltenem,mert mikor Hayley elment még aludt.Mady sem aludt itthon.Ő az apukájánál volt és 8óra után jött haza.Amelie 8:20kor még csak a reggelie negyedénél tartott és 25kor el kellett volna indulnunk az iskolába...Azt ne is mondjam,hogy még pizsomában volt és a haja sehogy sem állt.(Nem volt hajlandó felkelni,úgyhogy késében voltunk)Ráadásul nekem is meg volt beszélve egy találkozóm Lou-val.Úgy volt hogy bemegyünk Aylesburybe megnézni a college-ot Felnőttek számára létrehozott suli...Van ott GCSE(olyan mint az érettségi),nyelvek,szakmák,magasabb szintű oktatás stb...Szóhval nekem is készülnöm kellett,úgyhogy végül 35kor tudtunk elindulni,úgy hogy Amelie-nek el kellett csomagolnom a reggeliét,mert olyan lassan ette....Pont odaértünk becsöngő előtt,de nagyon kellett sietnünk.Letettem a lányokat és vártam Lou-ra...de nem jött.45percet vártam.Már majdnem megfgytam,aztán eljöttem.Utána láttam hogy írt hogy beteg lett....Amyt hazahoztam délbe.Ebéd után aludt.Én filmet éztem.Tök jó volt a cica(Snowy)rajtam aludt meg szeretgetett.:) Már hiányzott egy kis cicc.Aztán csináltam magamnak  vacsit,Saeed elhozta Madyt a suliból és utána készülődtünk,ugyanis Hayley szülinapja volt.Sok ajándékot és képeslapot kapott ő is.Meg egy "óriás" muffintortát.Csokiból.Amúgy negyed akkora mint egy rendes torta,de Muffinnak óriási.:) Este pedig bejelentették hógy elmennek vacsizni,úgyhogy nekem kell vigyázni a lányokra.Nem volt nagy gon,csak más tervem volt...Elmentek fél8kor,Amynek 8kor kellett volna feküdni.Fel is vittük a szobájába,de fél órán keresztül ordított(Suzy vitte fel mg Mady)Tuti hogy ez is csak azért volt mert ők vitték fel...Nekem nem mer ordítani.:)) Még túl új vagyok neki.Szóhval nem hagyta abba a sírást,már köhögött úgyhogy vittem neki még egy üveg tejet.Megitta aztán újra ordított....Már nagyon rekedt volt,úgyhogy felmentem érte(Suzy azt mondta,hogy ne menjünk be hozzá,majd megnyugszik)Hát én lehoztam,mert már nagyon lefáradt,tisztára izzadt volt meg alig kapott levegőt...Aztán a lépcsőn lefele rám hányta a tejet..:SS Tök jó volt.Mondjuk csak picike jött neki vissza,de az a pulcsimra ment,úh cserélhettem le....Aztán lefektettem a kanapéra a tesójával és ott majdnem elaludt,aztán felvittem őket aludni és én is lefeküdtem,miután a szülők hazajöttek...

A keretek alatt...

"Az ember életét egyáltalán nem azok a dolgok irányítják..-->

-->amelyeket olyan nagy szavakkal nevezünk meg, mint szerelem, szex, élet, halál, gyűlölet. Hanem egy csomó kicsinyes, lealacsonyító dolog. Olyasmik, amiket az embernek el kell viselnie, és amikre nem is gondol, míg csak be nem következnek."

7th day in Tring

Péntek...Egy hete vagyok Tringben.Az első éjszaka úgy aludtam el,hogy nagyon kedvesek velem,de ez bárcsak így maradna az első hét végére is,akkor fel tudnék lélegezni...Hát így maradt.Még mindig minednki kedves velem,ha kiteregetek vagy csinálk vavcsorát a lányokat mindig nagyon megköszönik,és mondják hogy nem kellett volna...Amelie egész nap itthon volt.Délelőtt egy "playgroup"-ba mentünk el ketten.Ez egy gyerekcsoport ahova az anyukák és az au-pairek viszik a piciket.Voltak ott 0-3éves korig.5 szőnyeg van leterítve egy nagy terembe és mindegyiken más korosztály számára vannk játékok.Rengeteg játék....És minden szőnyeg köré padok vannak téve a felnőtteknek.Ingyen keksz tea és üdítő van kitéve és 40ft-ért lehet venni pirítóst külömböző feltétekkel.Van belépő is,de az se jelentős.Szóhval itt voltunk 2 órát,beszélgettem is pár anyukával,de nem sokat.Viszont nagyon jó ötletnek tartom!Itthon az anyukák egész nap be vannak zárva a babával,begubóznak,nem mennek társaságba,mert nincs hova,ezért lesznk depisek vagy ingerültek,ami a picinek se jó...Itt voltak olyan anyukák,akiknek nem volt több egy hónaposnál a babája és jól érezték magukat! Délben ettünk aztán mind2-en aludtunk.Még mindig elég beteg voltam.15:45-re mentünk Maddy-ért a suliba.Ott volt a francia lány is.Megadta a facebook címét(este meg is beszéltünk egy találkozót Aylesbury-be szombatra).Itthon minden a szokásos volt este.Vacsira fincsi sültcsirkét ettünk zöldségekkel.Szombaton és vasárnap szabadnapom lesz.Váronézést tervezek mind2 napra..:)

8th day in Aylesbury:

A szombatom nagyon mozgalmas de nagyon jó volt!Reggeli után el akartam menni a fitness terembe,de úgy döntöttem hogy biciklivel megyek,mert gyalog elég messze van...Meg is kaptam az apuka biciklijét,aminagyon jól nézet ki,csak az az egy hibája volt hogy mikor fékeztem vele,szerintem egész Tring felébredt...És gyebár Tring egy dombos lejtős vidék,úgyhogy kb végig fékeznem kellett.Olyan hangosan nyikorgott a fék,hogy majdnem visszafordultam..De nem tettem,hanem elindultam megkeresni a fitness termet,amit 1,5óra alatt sem sikerült megtalálnom és kb 4szer tévedtem el...De a látvány kárpótolt érte...Mindenhol gyönyörű házak és kertek.Szép város ez a Tring és jóval nagyobb mint Kerekegyháza...És nagyon sok gazdag lakik itt.Az én családom is jómódú,de az ő házuk,kertjük,autójuk,semmi a többihez képest.

Fél óra bolyongás után valahogy bejutottam központba és úgy döntöttem iszom egy kávét a híres Costa Caffee-ban.De helyette valami isteni fincsi forrócsokit választottam,a legkisebb pohárral.(akkor milyen lehet a nagy?:O)

Aztán elindultam haza,ami ismét több mint fél órát vett igénybe,amúgy 5percre lakunk a központtól....A visszaút még neccesebb volt,mert most dombnak felfelé mentem,úgyhogy nem is baj hogy nem találtam meg a fitness termet..:) 12-kor indultunk Aylesbury-be vásárolni nekem pedig 1-kor találkozóm volt az uszodánál a francia lánnyal(Lou-nak hívják).A tesco-ban kb annyi kaját vett a család egy hétre mint mi 1hónapra szoktunk...És nem árérzékenyek....Én egy órára már az uzodánál voltam,de Lou sehol sem volt....Leültem a büféhez és ettem ebédre egy nagy húsos szendvicset.Már fél2 volt de Lou még mindig nem jött,úgyhogy elindultam egyedül egy idegen országban egy ismeretlen városban szétnézni....Itt egyszer sem tévedtem el,rögtön megtaláltam a sétáló utcát.Rengeteg blt és rengeteg eber volt ott.Nézelődtem kb egy óra hosszát,aztán bementem egy plázába.Nem tudom hogy találtam meg,csak úgy mentem össze vissza és egyszer csak ott volt...Rögtön ahogy bementem kiszúrtam ezt a fain kis édességboltot-->>

de nem vettem semmit.De tök jól nézett ki.Viszont mellette találtam egy ajándék boltot ahol szintén eltöltöttem egy órát....Több 1000képeslap  volt ott...Nagyon sokat elolvastam és megnéztem és választottam is két szépet anyának meg a"my prince"-emnek.:) Utána bementem két ruhaboltba.Ez a termés-->:)

Először nagyon elkeseredtem,mert mgkérdeztem a családomtól hogy hl tudok olcsón harisnáyt meg egy sima fehér melltartót venni,mert az nagyon kéne...Azt mondták menjek be a Marks and Spencerbe ott a legolcsóbb...Nah én bementem.Kistáska 16000ft,póló 8000,sima fehér melltartó 5000....Innen üres kézzel jöttem ki...Ez egy vicc!Akkor milyn a drága bolt?:O Aztán megtaláltam a neu look nevű boltot.Szeretem ezt a márkát,otthon sok ilyet vettem a Hádába,úgyhogy benéztem.Egész elfogadható áraik voltak,de se harisnya se melltartó nem volt...Viszont vettem egy szép kényelmes őszi cipőt 5400-ért,meg egy fülbevalót meg egy gyönyörű pénztárcát.Aztán 15:45-kor úgy döntöttem hogy ideje lenne megkeresni a buszmegállót...És ott volt a pláza alatt csak le kellett mennem a lifttel .:) A buszom pedig pont 16:00-kor indult vissza TRingbe,úgyhogy nagyon jó napot könyveltem el magamban...

Nagyon éhes voltam már úgyhogy itthon benyomtam 2csirkecombot rizzsel meg zöldségekkel..:) Aztán Írt Lou,hogy visszajö értem,menjek be vele Aylesbury-be mert elkerültük egymást.Elvitt kocsival úgyhogy bementem vele.Egy fain kínai étterembe ültünk be,de én csak egy pohár bort kértem.A pincér látta hogy külföldiek vagyunk úgyhogy nagyon segítőkész volt és kaptunk ajándékba egy adag előételt...Én már azzal jóllaktam úgy hogy a fele megmaradt és 2-en ettük...Asszem rákchips volt édes csípős mártogatóssal.Nagyon fini volt.Lou egy adag thai tésztát rendelt marhahússal.Annak a 3/4-edét hagytuk ott,úgy hogy abból is ettem én is....Aztán hazajöttünk.Jól elfáradtam úgyhogy nagyon jót aludtam.:)

9th day in London!

Most voltam először Londonban.De valami eszméletlen szép város!Benne van az első 3-ban.Paris és Monaco mellett.Nagyon tetszett minden!Reggel mikor odaértünk még nagyon hide volt,de délutánra egész szép idő lett...Voltunk a Tower-nél,átmentünk a Tower Bridge-en,

aztán megnéztünk egy 2.Világháborús angol harcihajót belülről.Nagyon érdekes volt.Minden helység meg volt csinálva úgy minthogyha épp működne a hajó.Élethű viszbábúkkal,hangokkal és még szagokkal is!!A konyhában friss sütemény illat volt,a tálaló helységben sülthús illat,a kórtermben gyógyszer szak,a műtőben fertőtlenítő és sebszag...:)) Nagyon tetszett.

Mire ezekkel végeztük már 12óra után voltunk,úgyhogy a parkban megebédeltünk,

aztán átmentünk a London eye-hoz,a Westminster Abbey-hez,a Big Ben-hez.

Mind nagyon szép és milliószor szebb mint ahogy elképzeltem,vagy mint amit a képek visszaadnak.A legszebb az volt mikor átsétáltunk a Temze fölött és minden látványosság látszott és sütött a nap és madarak röpködtek...

Kicsit hasonlít Pestre.A mi fővárosunk se sokban marad el Londontól ha csak arra a látványra gondolok,mikor reggle átmegy a villamos a Petőfi hídon...Az is nagyon szép...Szóhval ma is nagyon jó napom volt.

Ültem egy körhintán is

és láttun egy utcaitáncos bandát is.

Alig várom már hogy itt legyél honey és együtt nézhessük meg ezeket!!:)

"Az eső szép, ahogy a szürke felhők is azok.-->

-->A ködben élvezet járni, mert titokzatos, nem tudod, mit rejt. Olyan, mintha egy álomban lépkednél. A legszebb muzsikákban sok a sóhaj és a szomorúság. A legszebb hegedűszóban több a bánat, mint a fickándozó öröm."

5th day in Tring.

Az 5.napom Tringben egy szerdai nap volt.Nem aludtam jól éjszaka de rájöttem már mi a probléma...Az előttem ittlakó csajszi volt vagy 100-120kg és elég nagy lyukat hagyott az ágyamon...Na ezért nem tudtam aludni napok óta,úgyhogy áttértem a másik oldalra.Nem mentem a könyvtárba se a fitness terembe,mert beteg lettem.Megfáztam picit és nem éreztem túl jól magam úgyhogy csak pihentem itthon,meg takaritottam picit(kb fél órát)Délben elmentem Ameliért.Már alig sírt az iskolában és örült mikor meglátott.Itthon ebédet készítettem neki miközben hazaért Saeed és Suzy a fogorvostól.:)) Saeednak egész nap rossz kedve volt...útálja a fogorvosokat.Miután Amelie elaludt végre megnéztem pár részt a sorozatomból.:P Reggel,isklába menet Hayley azt mondta hogy délután én és Suzy megyünk Madyért az iskolában hogy közben tudjunk venni szülinapi tortát,ugyanis Saeednak szülinapja volt...Nah itt következett a kavarás.Én vártam hogy Suzy lejöjjön,mondtam is Saeednk hogy ő szeretne ma velem jönni,de késett,Saeed meg elindult Amilievel együtt az iskolába.Hát én meg mentem velük....Szegény Suzy..(De az ő meg Hayley hibája.Miért nem beszélik meg hogy mikor kell indulni,meg hogy mit terveznek?)Úgyhogy odafele végig nagyon kellemetlenül éreztem magam olyan volt mintha Saeed rám haragudna hogy nem indultam időben...Mady is meglepődött,hogy nem Suzy jött,de nem mert szólni semmit.Mikor hazaértünk Suzy már várt és bejelentette hogy visszamegyünk ketten a boltba.Egy óráig voltunk távol.Vettem chipset meg citromlét magamnak...Jó tejjel a ta,de citromlével azért sokkal finomabb...És megvettük a tortát is!Bolt után még bementünk a könyvtárba,regisztráltam és egy könyvet is hazahoztam.Elég nehéz könyv.Pedig a tini részlegről hoztam direkt.....Mikor hazaértünk még jobban úgy éreztem hogy Saeed rám haragszik,hogy elmentem.Nagyon morcos volt.Pedig miatta volt az összes kavarás....Aztán bejelentette hogy elmegy pizzáért.Amig távol volt Suzy elmondta hogy nem hinné hogy rám haragszik csak fáradt meg fáj a foga a fogorvos miatt.Úgyhogy kicsit megnyugodtam.Közben Hayley is megérkezett.Gyorsan megterítettük az asztalt,telepakolták ajándékkal meg képeslapokkal...(Tök jó itt még használják a postát.:)) Úgyhogy mire Saeed hazaért már miden csillogatt,világított legalább 20szülinapi gyertya.Az este végére egész jó kedve lett.Én nem mentem oda az asztalhoz,nem akartam zavarni,de odahívott hogy üljek le közéjük,úgyhogy együtt énekeltük a happy birthday-t...Sok ajándékot kapott.Délután én is csináltam Amy-vel egy képeslapot neki.A legnagyobbat.:) Az volt ráírva hogy "A legjobb apukának a világon".Persze az én nevem nem volt rajta csak kiszineztm belül a betűket meg sziveket rajzoltam bele meg beleírtam Amelie nevét.Tök aranyos volt Hayley mert mondta hogy tőlem is van...Aztán megettük a pizzát meg ittunk egy kis pezsgőt..És jött a nehezen beszerzett torta.:) Tegnapeste úgy éreztem magam mintha a "második" családommal lennék...És egész délután esett!


6th day in Tring:

Ma  volt a 6.napom itt.Már majdnem egy hete itt vagyok,de egyenlőre még egész jól viselem.Nem vgyok szomorú,nem vagyok levert.Persze hiányoznak az otthoniak nagyon is,de nem vagyok szomorú.Ma reggel már nagyon rosszul éreztem magam,de végre jól aludtam!Egész nap fájt a torkom,a fejem,és állandón orrot kellett fújnom.Úgyhogy ma is a pihenést választottam.Filmet néztem délelőtt,meg kieregettem,rendet raktam a nappaliban ilyenek...Ma egyedül voltam már a gyerekkel.Reggel még elvittek kocsival,de egyedül hoztam haza Amy-t,egyedül etettem,egyedül fektettem le és nem sírt!!Mindenbe beleegyezett.És még PEPPA PIG sem volt.Megilyedtem mikor nem tudtam bekapcsolni a tv-t neki,mert mindig peppa pig-re alszik el.Azt hittem sírni fog,de lefoglalta magát!Ebédnél pdig eszembe jutott,hogy a számítógépen be tudom neki kapcsolni peppat!Minden rendben ment.Megbédelt,megitta az alvós tejét,aztán minden ellenkezés nélkül megengette hogy felvigyem a kiságyába.Énekelt 15percig,utána elaludt...Miután felébresztettem akkor sem sírt!Mindenki másnak sírni szokott....Együtt mentünk el Madyért a suliba.Nagyon fáraztó út volt nekem.Melegem is volt,de izzadtam is a betegség miatt,úgyhogy nem mertem levenni a pulcsit .Dombokon kellett föl le tologatni a kocsit és közben levegőt sem kaptam mert úgy be volt dugulva az orrom,úgyhogy elfáradtam...Itthon leültek játszani én meg néztem egy kis Harry Pottert angolul...a magyar szinkron sokkal jobb...Sokkal szebben meg lehet foglmazni a dolgokat magyarul.Legalábbis a könyvekből meg a flmekből is ezt vettem eddig észre.De inkább a könyvekből.17:15kor elkezdtem vacsit készíteni,mert még egyik szülő sem volt itthon.Gombás rizst csináltam,(azt a finomat)egy kis répával meg maradék sült husival.Nekem nagyon ízlett,de Mady kitúrkálta a gombát.Nem mert szólni hogy nem szereti.De mikor láttam hogy valami nem ízlik neki,megkérdeztem hogy nem és bevalotta,hogy nem szereti...Kicseréltem neki sima rizsre,azt megette.De aranyos volt,hogy azt mondta hogy jó az neki,ne csereléjem ki.:)) Vacsi után eljöttem skypeolni,de anya még mindig nem jött meg úgyhogy lassan megyek.A az iskolánál találkoztam egy francia au-pairrel!Beszélgettünk is.Aranyos.Holnap megadja a címét meg az egyéb elérhetőségeit.....:)